Behunyom szemem, s gyorsan megcsinálom a letünt év
mérlegét.
A termés közepes volt. Már úgy értem, az én termésem.
A regény elázott, de a cikkek átlaga közepes volt. Színdara-
bomat már megint elverte a jég. A cigarettáról már majd-
nem leszoktam, de aztán észrevettem, hogy nem érdemes
leszokni, mert jövöre - esetleg - világháború lesz, s akkor
hiába volt minden óvatosság és áldozat. Nem változott lé-
nyegesen testi állapotom; reggelenként észreveszem, hogy
élek. Ennek - még mindig - örülök. A halálról nem tud-
tam meg semmi újat. Csak azt, hogy van: ezt minden évvel
biztosabban tudom. A szerelemröl megtudtam, hogy van
egyfajta új árnyalata számomra, valami, amit eddig nem
ismertem, ami érdekesebb, mint a kaland, izgalmasabb,
mint a szöktetés a szerájból. Ez a valami a gyöngédség.
Nagyon érdekes. Már nem akarok hetvenfokos szerelme-
ket adni és kapni; beérem a gyöngédséggel.
Az elmúlt évben olvastam egy könyvet a mélytengerek
élölényeiröl; a könyvböl megtudtam valami újat a világ-
ról. Olvastam több tucat regényt is, de a regényekböl nem
tudtam meg semmi újat a világról. A mesterségben kissé
elbutul az ember. Néha már csak mondatokat és jelzöket
lát, érzelmek és igazságok helyett. Meg kellene tanulni
dadogni. Néha több a dadogás, mint a folyamatos beszéd.
Az író, aki már csak jó mondatokat tud írni, kissé erkölcs-
telen.
A nök magas kalapokat hordtak. Spanyolországban dúlt
a polgárháború. Egy barátom, aki egyetlenegy példány-
ban élt a világon, meghalt. Az elmúlt évben nem szerez-
tem vagyont, és nem csináltam adósságot; éppen csak va-
lamivel kevesebbet kerestem, mint amennyi kellett volna
ahhoz, hogy az életnek valami színe és kedvessége is le-
gyen.
Nem volt történelmi év. Polgári év volt, különösebb örö-
mek és drámák nélkül. Megrendülés nélkül búcsúzom tö-
le, és az az érzésem, vissza fogom sírni.
Márai Sándor A négy évszak
