Már sokszor láttalak erre, lépj beljebb.Ne félj, emlékszel, mindig segítettem kijutnod . Gyere. Gyere beljebb, nézz körül kicsit nálam, megmutatom neked egyik titkomat.
Látod ezeket a fákat? Vadkörtefák. Sok-sok évvel ezelőtt a két út között, itt végig vadkörtefa sorok voltak. Ezek a fák fiatal korukban minden évben bő termést hoztak. Az emberek ezidőtájt kijöttek ide és összeszedték a termésüket, amit nem szedtek össze, azt megették a vadjaim. Az emberek sokféle dolgot készítettek az összegyűjtött termésből. Megaszalták, majd bőjtben és húsmentes napokon levesként megfőzték. Készítettek belőle pálinkát, csűgört, bort, ecetet, lekvárt. Aztán megváltozott a világ. Ezek az emberek megöregedtek és nem jöttek összegyűjteni a termést. Az utódaiknak nem adták tovább, hogy hol találják ezeket a körtefákat, így lassan- lassan feledésbe merültek. Szinte nem tud róluk senki, csak aki meghallja a hívó szavamat. Látod, már nagyon megöregedtek, némelyik tavasszal megpróbált virágbaborulni és kizöldellni, de már nem sikerült neki. Olyanok is vannak, akiknek ez már évek óta nem sikerült. De a többiek megpróbálják teljesíteni a kötelességüket, hogy az embereket és a vadjaimat ellássák élelemmel. Minden évben, amikor elkezdenek érni a gyümölcseik egyre izgatottabbak lesznek. Emlékeikben felsejlenek a régi idők, amikor az emberek vidáman jöttek a gyümölcseikért. Erre a pillanatra várnak, ezért a sok erőfeszítés. Titokban tudják, hogy nem jönnek vissza azok az idők, de minden évben reménykednek.
Menj, szedd össze a gyümölcsiket, hogy ne legyen hiábavaló az erőfeszítésük. Ha tudsz, gyere máskor is, örülni fognak neked.
Ha nem veszed udvariatlanságnak, nem kísérlek ki. Ég veled.
